régi barát,új ismerős

• 2009-04-03 19:34:40

• ludovikatánya (hozzászólások: 0)

Msn. Ugyebár a személytelen kapcsolatok legnagyobb szemete. És írt. Egy régi "szerelmem". Megkérdezte, mi van velem. Találkozni akart. Mondom: most nagyon csapzott vagyok és mocskosan nézek ki. Mondta(írta): az nem baj, én is. Mondom:jól van. Mondja:elmegyek motorral, 3 perc. Sietek. Mondom:gyere. És itt volt 5 percen belül. Azalatt gyors fogat mostam, hajam megigazítottam. Megérkezett,kiszaladtam. Szeme kékebb volt,mint mikor utoljára láttam. Kb.2-3 hónapja. Begurult az új mocijával. Puszi,puszi. Három. Leültünk a lépcsőre, hiába invitáltam be a lakásba, tartózkodott. Érdeklődött felőlem, én is felőle. Elmondta, mennyire rossz neki otthon. ( És igen, már megint szerencsésnek tarthatom magam...) Anyukájával nem beszél. Édesanyja békülni akar, s mondom neki, nem ítélkezhetsz Anyád felől. Hajthatatlan. Részben otthagyta Őt,s nem sokkal idősebb férfivel van most. Kedves Barátom nagyon zokon vette és haragszik rá. Marja belülről a fájdalom. ( Ezt nem mondta, de érezni lehetett tekintetén).

Már nem szeretem, csak mint egy jó barát. Mondta, hogy üljek rá a mocijára (Tudja, mennyire odavagyok a motorokért), de nem, mert nem szeretném összetörni a Papájától kapott ajándékát. Elment. Megmelengette a szívem. A jelenléte, a hangja és az őszintesége. Hiányzott már ez a nyíltság. Köszönöm Neki.

Tovább »

furcsállom

• 2009-04-03 19:04:13

• ludovikatánya (hozzászólások: 0)

 Van egy közeli ismerősöm. Se nem barát, se nem jó haver. Olyan közömbös. Nem fűz hozzá különösebben semmilyen valódi, nem felszínes szál. Igyekszem hatni reá, de nem sikerül. Nem mondom, hogy javíthatatlan eset vagy reménytelen és rossz, hanem "elhagyatott".  Sajnálom Őt. Lehetséges, hogy konzervatív és maradi vagyok, de számomra még mindig magas, hogy képes egy mindössze tizenöt éves lány elég súlyos dolgokat művelni. Hétvégenként berúg, amennyi beléfér,annyit iszik. Megujjazzák,füvezik, stb.. Már nem nézem le, habár kezdetekben igencsak megvetettem. A minap összevesztem vele, mert ugyebár, nem hagy tanulni. :( És mondtam neki, nem értem mit rinyál, hisz mindene megvan, erre mondta:"Te csak azt hiszed!".  S igen, mindene megvan, csak édesanyja igazi szeretete, s egészséges családi háttere hiányzik.Ráadásul fél, hogy megunják, egyedül marad.  Bár szerintem, megpróbálhatna erős lenni, vagy segítséget kérni, például én szívesen lennék a támasza. Mert egyedül tuti nem megy. Közeledni nem enged, most jelenleg duzzog rám. Majd megbékél. S akkor nekilátok az építésnek. A bizalom kiépítéséhez.

Tovább »

néhány, régi kérdőjelem

• 2009-04-03 17:18:21

• ludovikatánya (hozzászólások: 0)

  Elmondani képtelenség, hogy mekkora honvágyam van. Nincs jobb, mint saját szobámban üldögélni, szerény kis családommal együtt lenni. Kecskeméten vagyok betuszkolva egy kollégiumba. Nem is az, hogy nem szeretem és rosszak ott az emberek, hiszen sok csodabogárral összehozott a sors. Csupán elszakít mindentől, ami nekem mindennél fontosabb volt. Például a barátaim, akikért tűzbe tenném a kezem, nagyban hanyagolnak, azt sem tudják, élek-e még. Meg hát, a gimi után egyből egyetem, és aztán a "NAGYBETŰSÉLET". Félelmetes. Tudom, hogy egyszer mindennek el kell jönnie, csupán a "Minden" túl gyors és tapintatlan. Nem törődik érzéseimmel és taszigál ide-oda. Rövid ez az élet, s szeretnék még olyan gyerek lenni, aki elgyalogol az általános iskolába. Mindenkit ismer és mindenkit szeret (ahogy régen volt). Már itt, a gimnázium első éveiben is azon gondolkodom, eztán hova. Nem hagyja az embert ez a "létbizonytalanság".  ELTE vagy Szeged? Milyen fakt? Miből emelt? Bár tudom, hogy magyarral szeretnék foglalkozni, hisz' nem szeretnék olyan lenni, mint némely jelenlegi osztálytársam. (Idéznék tőlük: "Utálom a magyar nyelvet, mocskos és szar. Amerikába megyek ki és nem fog érdekelni, mi történik  itt. S gyűlölöm a magyar poétákat,írókat." vagy " Hát én biztosan elmenekülök innen. Úgyse tudok majd itt mit kezdeni.")  Na, ez az, ami lesújt engem Sion hegyéről. Hogy mondhat valaki ilyen ocsmányságot? Ráadásul ilyen fiatalon?

Tovább »